Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi kerül 517 milliárd forintba a metrón?

2008.07.20

Európa egyik legdrágább metróját építi a főváros, miközben az évek során az átadás dátuma 2003-ról 2013-ra csúszott ki. Költségeivel hasonló a helyzet, ami a kezdeti 195 milliárdról már 517 milliárd forintra duzzadt. Mint lapunk megírta, a két napja nyilvánosságra hozott hatástanulmány szerint a beruházás megtérülésére legalább 30 évet kell várni, míg a metróra szállók mindössze öt percet nyernek majd az új vonallal. Demszky Gábor főpolgármester nem kívánt az ügyben megszólalni. Mi került ennyibe az új metrón - többek között ennek járt utána a Bors.

DBR Metróprojekt Igazgatóságán a késés okaiként az enegedélyezési folyamatok csúszását, és nem várt műszaki akadályokat (Fővám tér és a Gellért tér talajának minősége) jelölték meg. Az igazgatóság a növekvő kiadásokról szólva úgy nyilatkozott : 1998-ban, 151 milliárd forintban jelölték meg a költségeket (I. szakasz), ami a beruházás leállítása miatt eltelet időszakra kalkulált infláció miatt lett drágább. Ehhez jött még a 2004-2008-as időszak inflációja, és a metrótörvényben nem szereplő, kapcsolódó felszíni beruházások költségei, amit még az uniós pályázatoknál szokásos 10 százalékos tartalékkerettel is ki kellett egészíteni. (Két szakasz építését vették eredetileg tervbe a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar illetve a Dózsa György út és a Bosnyák tér között összesen 14 állomással.)
Másként látja az okokat Tarlós István (Fidesz), aki szerint a 2-es metró építésére egyetlen cég, a Metróber is elég volt ahhoz, hogy elkészüljön a vonal. Most viszont a BKV milliárdokat költ projektvezetési és tanácsadói feladatokra, külső cégeknek fizetve.

Ami eddig történt:
- A végleges tanulmányt a megállókról 1996-ban fogadták el.
- Az Orbán-kormány „luxusberuházásnak” minősítette az építkezést
- A metróépítés költsége az 1998-as 195 milliárd forintról 517 milliárd forintra kúszott fel.
- Csütörtökön nyilvánosságra hozta a főváros a 4-es metró EU-s pályázatában is szereplő pénzügyi és hatékonysági elemzéseket. A dokumentumból kiderült: ha minden a tervek szerint halad, 2013-ra készül el a Bosnyák térig tartó második szakasz.

Külföldön olcsóbban építik
– Prágában 4,6 kilométerrel és három új megállóval bővült a metróhálózat. A beruházás értéke 155 miliárd forintból kijött.
– Madridban 3 év alatt 90 kilométernyi új metrót és 80 állomást építettek, ami 1,09 milliárd forintba került (kétszer annyiba, mint amennyi most a 4-es metró várható költsége)
– Mallorcán 2005-ben döntöttek új metróvonal építésről: két év alatt el is készült, és pusztán 32 milliárd forintba került. Hossza 7,2 kilométer, és 9 állomást alakítottak ki rajta.