Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Volán pótolja a 24-es villamost

2008.09.13

A BKV járműparkja annyira elavult, és annyira kevés autóbuszuk van, hogy külsős cégeket kell megkérni több viszonylat üzemeltetésére. Az alvállalkozók eddig BKV-kék buszokat küldtek ki a vonalakra, így az utas szinte semmit változást nem érzett, amikor felszállt egy alvállalkozós buszra –  egészen mostanig.

Biztosan emlékeztek még a járatátszámozások magyarázatára. Hogy a városban nem közlekedhet azonos számmal villamos, busz vagy troli, még akkor sem, ha az egyik Budán jár, a másik Pesten. Mindenki mondta, hogy a busz kék, a villamos sárga, a troli meg piros –  nincs az a hülye, aki összetévesztené a hatos buszt a hatos villamossal, amely ugye nagyobb, sárgább, és még klíma is van benne.

 

 

A BKV vonalain közlekedő buszok azonban már nem mindenhol kékek. A 24-es villamospótló legalábbis tuti nem. Miért? Mert annyira nincs busz, hogy kiküldjenek egyet, ha meghibásodik egy valamelyik vonalon? Ennyire elöregedetett a járműflotta? Köztudott, hogy a járműveket sorra selejtezik le, sorra döglenek le. De valóban ekkora a buszhiány a BKV-nál?

 


Kék konkurens cég között enyhén szólva is érdekes egy ilyen buszcsere, és biztos az is, hogy nem ingyen van. Olyan ez, mintha a Burger King a McDonalds-tól kérne kölcsön zsemlét a Whopperhez.